Keszegfélék


A dévérkeszeg teste oldalról lapított magas, a fiatalabb példányok világosabbak (pikkelyeik ezüstösek), az öregebbek sárgásbrozosak. Herman Ottó a nagy polihisztor a “keszegjellem legtörzsökösebb alakjaként” jellemezte. Kedveli a lassabb folyású folyókat, nagyobb tavakat, holtágakat (Dunában, Tiszában, Körösökben, állóvizek közül a Balatonban a Velencei-tóban, a Tisza-tóban nagy állományban élnek). Szinttáj is van róla elnevezve az ún. dévér-szinttáj. Ormányszerûen elõrenyújtható szájával az iszapban keresi táplálékát, csigákat, kisebb kagylókat, árvaszúnyoglárvát, amely a legsikeresebb csalija is. Mint szájállása is elárulja élelmét elsõsorban a fenéken, keresi, de állóvizekben gyakran található vízközt is, ritkán feljön a felszínre is fõleg a hajnali órákban.

Íz- és szagérzékelése fejlett, messzirõl megérzi az etetõanyag szagát, kedveli az édes ízûeket, de fõleg tavasszal eredményesek lehetünk, ha a natúr etetõanyaghoz sok sót keverünk.
Májusban-júniusban ívik a part menti növényzet sekély részén, sokszor a halak háta is kilátszik a vízbõl, ilyenkor prédául szolgálhatnak a nagyobb példányok a vízimadaraknak, víziemlõsöknek. Sok helyütt horgászati tilalmat rendelnek el ebben az idõben, néhol megtiltják a vízparton való tartózkodást. Sõt egy idõben Svédországban még a harangozás is tilos volt a vizek közelében fekvõ templomokban, hogy az ívást ne zavarják. Növekedése táplálékban gazdag vizekben gyors testhosszúsága elérheti a 40-50 centimétert és testtömege a 4-5 kilogrammot.