Tárkonyos harcsa erdei gombával


Hozzávalók:

  • 5 dkg szárított, erdei gomba (lehetőleg vargánya),
  • 1 kg harcsafilé,
  • só és frissen őrölt bors,
  • 0,5 dl tejszín,
  • 8 evőkanál tejföl,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 1-2 kávéskanál mustár4 ág friss tárkony,
  • citrom,
  • tepsi kikenéséhez kevés vaj
  •  


Elkészítés: A szárított gombát 30 percre annyi forró vízbe áztatjuk, amennyi bőven ellepi, majd leszűrjük, és apróra vágjuk. Az áztató vizet ne öntsük ki, hanem szűrjük át kávé filteren vagy néhány réteg gézen, és használjuk fel 1 napon belül, illetve fagyasszuk le. Gombaleveshez, gombás rizottóhoz nagyon finom, de a sima, átlagos ízű csiperke is szárnyakat kap, ha ezzel pároljuk meg.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra (gázsütőn 6-os fokozat), és kivajazunk egy 20×30 cm-es tepsit vagy sütőtálat. Ezután a harcsafilét szeletekre vágjuk, megsózzuk, megborsozzuk, meghintjük a liszttel. A lisztre azért van szükség, mert így nem tapadnak össze a haldarabok és a mártást is besűríti majd. A tejszínt kézi habverővel simára keverjük a tejföllel, a liszttel és a mustárral, aztán apróra vágjuk a friss tárkonyleveleket, és hozzászórjuk. Fakanállal hozzákeverjük a gombát, majd megsózzuk, megborsozzuk, és belereszeljük a citrom héját. Végül a citrom levét is hozzáteszünk, és a keveréket ráöntjük a halra. A harcsafiléket 25 perc alatt megsütjük, és ezalatt a gomba teljesen megpuhul rajtuk. A tetejükön pedig olyan tárkonyos mártás születik, mintha hosszas munkával állítottuk volna elő, pedig lássuk be, igazán pikk-pakk elkészültünk vele.